Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

 

Európai Realitas Közhasznú Egyesület

 

 


Alapvető célunknak tarjuk településünk érdekeinek képviseletét,védelmét,lakóinak bíztonságát,gyermeknevelés, megélhetés feltételeinek megteremtését.
Szintén alapvető felfogásunk, hogy senkit sem szabad magára hagyni, ezért kiállunk mindenki melett, aki segítségre szorul.Erre szövetkeztünk, amikor létrejött az egyesület.

A realitas egyesület országos szinten is egyedülálló,akivel együtműködést kötött a szeretet szolgálat ,az EU élelmiszerprogram keretében. Bárdudvarnokon 227 családnak osztottunk szét élelmiszercsomagot az önkormányzat és Mozsgainé Nezdei Zsuzsa segítségével

Természetesen a vállalkozókról,/ Bontovics József, Vass Zoltán, Lukács László / se feledkezzünk meg, akik az élelmiszer szállításában segédkeztek.
Szeptember elején aláirtam egy szerződést,így novemberben ismét kapunk élelmiszert,amit karácsony előtt osztunk szét a rászorultak között.

 olasz_167.jpg

 

Részt veszünk a falunapi programok szervezésében, a falu virágosításában, az óvoda és iskola segítésében.

2010. szeptember 24.én kirándulást szervezünk az óvodások és alsó tagozatos iskolások részére,melyben meglátogatják a kaposvári tűzoltóságot és a múzeumot.

 Programjaink szervezésében együttműködünk az önkormányzattal.

 europai_realitas_2011_003.jpg

Szervezetünk kapcsolatban áll különböző segélyszervezetekkel, és ezek segítségével évente a rászorultak részére évente többször használtruhákat osztunk szét.

tyukosztas_009.jpg

A gazdálkodni akaró nagycsaládosok részére a segélyszervezet ingyen tyukokat bíztosított. Az induláshoz tápokat is bíztosítottunk.

 

europai_realitas_2011_042.jpg

 

 

europai_realitas_2011_035.jpg

 

europai_realitas_2011_038.jpg

Nagy sikere volt a napos csibe és kacsa osztásnak is.

Elérhetőség:

 

 Péter Anna Gabriella

Bárdudvarnok Bárd lakótelep 115

Tel : 30 2341611

email :europai.realitas@t-mail.hu:

 


 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 31
Heti: 321
Havi: 1 094
Össz.: 494 691

Látogatottság növelés
Oldal: Európai Realitas Közhasznú Egyesület
Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok - © 2008 - 2024 - bardudvarnok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »